EVANGÉLIKUS ÉLET 2005/43


 

Tamás -mise BudavárbanTalán nincs még egy olyan rendszeres istentiszteleti alkalom a Tamás-misén kívül, amelyen a szolgálattevők száma eléri a negyvenet. A fővárosban első ízben az idén pünkösdkor rendeztek Tamás-misét a Deák téri evangélikus templomban; most, október 16-án a budavári evangélikus templom várta a kételkedő-kereső embereket este fél hattól gyónásra, hat órától pedig az istentiszteletre.

Az őszies díszbe – sárguló levelek, pirosba hajló szőlőindák fonatába – öltöztetett mécsesek melegét árasztó barátságos templombelső kényelmesnek bizonyult ama kétszáz „kereső” számára, aki eljött a Szabad vagy! témában meghirdetett alkalomra. A Finnországban és Németországban jól ismert istentiszteleti forma kifejezetten azokhoz szól, akik hitükben, Istennel való kapcsolatukban megtorpantak, meginogtak, vagy még el sem indultak az Istenhez vezető úton. A nemcsak kellékeiben, hanem összetételében is színes gyülekezetben jelen voltak a kerekes székesek éppúgy, mint a Szőlőtő Alapítványnak az alkohol rabságából szabadulni vágyó tagjai. De jöttek azok közül is, akiket a szolgálattevők hónapok óta szórólapokkal, beszélgetések során hívogattak a Tamás-misére.

Az istentisztelet nyitányaként a fanfárzenére bevonuló szolgálattevők a kezükben hozták be az oltár berendezési tárgyait: a keresztet, a Bibliát, a gyertyát, a kelyhet és a paténát. A laikusok és a lelkészek egyenértékűségét volt hivatott demonstrálni, hogy a Luther-kabátosok zárták a Tamás-mise logóját ábrázoló fekete pólókban vonulók népes sorát. Liturgusként Joób Máté kelenföldi igazgató lelkész – nagyszámú laikus szolgálatával – az evangélikus istentisztelet minden elemét megjelenítette.

Az ízléses könnyűzene lendületessé tette az alkalmat, a Taizé-énekek pedig nagymértékben hozzájárultak a kétórás együttlét ünnepélyességéhez. A Tamás-mise három fő része ez alkalommal is az igei rész, az imádságjárás és az úrvacsora megünneplése volt.

„Szabad vagy arra, hogy Jézushoz menj, s nem kell, hogy megkötözzenek a világ bilincsei! Ha hozzá térsz, ha keresed a vele való közösséget, ha megbánod bűneidet, akkor szabad vagy! A kételkedő, de nem hitetlen Tamásnak, a Tamás-mise névadójának végül nem volt szükséges megérinteni a feltámadott Jézus sebeinek helyét, mert őt látva, Jézus közelében többé nem kellett küzdenie kételkedésével” – fejtette ki az est igehirdetője, dr. Fabiny Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető professzora.

Az interaktív, félórás imádságjárás lehetőséget adott a résztvevőknek arra, hogy az oltár előtt álló három lelkésztől áldást kérjenek az Istennel való kapcsolat megerősödéséhez, melyet az olajjal történő megkenés (a homlokra való keresztrajzolás) jelképe erősített.

Két helyszínen személyes kérések imádságba foglalását kérhették az oda érkezők, a templom hátsó részében pedig gyertyagyújtásra is lehetősége volt annak, aki hálaadással szeretett volna megemlékezni valamely személyes élményéről. A padban ülők imádságot írhattak, és a kézbe adott meditációs anyagot forgatva csendesedhettek el. Az imádságjárás félórája valóban lelki élménnyé vált. Jézus testének és vérének vétele negyven-ötven fős csoportban történt az oltár körül; az úrvacsorát négy lelkész és négy laikus osztotta.

Az est házigazdája, Kosztra Gábor végül a következő Tamás-misére hívogatott, melyet 2006. február 5-én a kelenföldi evangélikus templomban rendeznek meg. Bejelentette, hogy attól az időponttól kezdve minden második hónap első vasárnapján lesz Tamás-mise a fővárosban.


HHO



 

EVANGÉLIKUS ÉLET 2005/21

 


PÜNKÖSD CSENDES CSODÁI

Tamás-mise a Deák téren

Lapunkban már "beharangoztuk", hogy május 15-én Tamás-mise színhelye lesz a Budapest-Deák téri evangélikus templom. Megírtuk, hogy az északi evangélikus testvéreinknél született istentiszteleti forma adaptálása hazai fiataljainknak köszönhető, s hogy az idősebbeknek sem kell megütközniük a "mise" szó használatán, hiszen Luther is "misézett", csak épp az áldozati elemet törölte el belőle. Mindenesetre várakozással ültem be pünkösdvasárnap estéjén a szépen megtelt templom padsorába. Az istentisztelet kezdetéig a modern hangszerekkel kísért alkalmi kórus a taizéi konferenciák énekeit gyakoroltatta a gyülekező hívekkel.

A szolgálattevők harangjáték után vonultak be Isten házába. Az oltárt mintegy húsz-huszonöt fiatal "öltöztette fel", akik a mise egész ideje alatt aktívan közreműködtek a sajátos liturgiában. A liturgus lelkész a budavári Balicza Iván volt, a vendég igehirdető pedig a szekszárdi egyházközség pásztora, Sefcsik Zoltán. Lénárt Viktor és Horváth-Hegyi Olivér mellett részt vállalt a szolgálatban a Déli Egyházkerület püspöke, Gáncs Péter is. Maga a mise öt egységre tagolódott; a bevezető részben a gyónás, illetőleg a liturgia megszokott részei - introitus zsoltár, Gloria, Kyrie és Isten dicsőítése - kapott "fiatalos hangszerelést". (A T. M. Band néven az egész istentisztelet alatt szolgáló énekkar és zenekar különböző gyülekezetek fiataljaiból, kifejezetten erre az alkalomra verbuválódott.)

A második rész "imádságjárás" néven zajlott. Ennek során - a templom különböző pontjain - többféle tevékenységre nyílt alkalom. Az imaoltároknál például imádságkéréseket lehetett papírra vetni, melyek közül néhány belekerült az általános könyörgő imádságba, míg a többit egy imaközösség ígérte hordozni a hét folyamán. Aki igényelte, lelkigondozóval vihette Isten elé imádságban személyes problémáit. A főoltárnál a hivatásukban megerősítésre vágyókat fogadták a lelkészek, a keresztelőkőnél pedig keresztségükre emlékeztető, megerősítő áldást kaphattak az oda járulók. Volt lehetőség gyertyagyújtásra és csendes meditálásra is. Mindeközben a gyülekezet a taizéi énekekből énekelt.

A közel egyórás imádságjárás után következett az igehirdetés. A vasárnap két lekcióját fiatalok olvasták fel, majd Jn 14,23-27 alapján szólt az ige pünkösd csendes csodájáról. Karácsonykor Isten emberré lett Jézusban, húsvétkor kereszthalált halt érettünk, pünkösdkor pedig a Szentlélek által egészen közel jött az emberhez: a szívünkben akar "szállást készíteni". Ez Isten pünkösdi csendes csodája - hangsúlyozta Sefcsik Zoltán, hozzátéve, hogy bár a megújulást a legtöbben a külsőségektől remélik, Jézus bebocsátást kér. A teremtő és megváltó Isten kopogtat mindenki szívén, ő akar nálunk lakni. Szívünk ajtaja viszont csak "belülről nyitható"...

A Tamás-mise csúcspontja az úrvacsora kiosztása, a közösség megélése volt: közösség Jézussal, közösség egymással. Sok fiatal járult az oltárhoz - köztük a Mevisz Bárka csoportjának kerekes székes mozgássérült fiataljai -, de szép számmal jöttek idősebbek is; ez a "generációk közösségvállalására" mutatott.

Az istentiszteletet lezáró áldás és a "zarándokének" csak a templomi rész befejezését jelentette, mert utána még hosszú beszélgetés, ismerkedés folyt a gyülekezeti teremben. Legközelebb október 23-án 18 órakor lesz ismét Tamás-mise a fővárosban.

Tóth-Szöllős Mihály


 

 

EVANGÉLIKUS ÉLET 2005/19

TAMÁS MISE - A KERESŐK ISTENTISZTELETE

Pünkösd vasárnapján sokak által régen várt, a szervezők reményei szerint komoly érdeklődésre számot tartó kezdeményezés indul útjára több budai és pesti gyülekezet összefogásával, az Északi és Déli kerületek támogatásával. A Tamás-mise Finnországban született istentiszteleti forma, hazai gyülekezetekben is ünnepeltek már hasonló alkalmakat, Balassagyarmaton és Bakonycsernyén. A budapesti szervezők közül Balicza Klárát kérdeztük arról, hogy a város sokszínű kínálatában miként lehet különleges lelki élmény, találkozási lehetőség egy "importált" istentiszteleti forma.

Kiket szólít meg, kiket akar elérni, egyáltalán, mit rejt az elnevezés; "Tamás-mise"?

A mise "alcímének" ezt választottuk: a keresők istentisztelete. Ez rögtön elárul két fontos dolgot. Egyrészt azt, hogy istentiszteletről van szó; a 'mise' elnevezést azért tartottuk meg, mert a forma, amit használunk ilyen néven ismeretes egész Európában. Az evangélikus többségű Finnországban ugyanis semmilyen felhangja nincs a 'mise' kifejezésnek, azt az evangélikus istentiszteletre is alkalmazzák. Szintén fontos azonban az alcímben a 'keresők' szó. Azokra gondolunk, akikkel évekig együtt jártunk mondjuk ifjúsági órára, aztán eltűntek. Azokra a barátokra, ismerősökre, kedvesekre gondolunk, akik tudják rólunk, hogy mi magunk templomba járunk, de elhozni már nem merjük őket, mert "biztos nem fogják értékelni". Aztán gondolunk azokra is, akik néha-néha eljönnek istentiszteletre, de nem találják a helyüket. És gondolunk azért magunkra is. Mert néha szeretnénk valóban ünnepelni vasárnap, és a puszta befogadáson túl valóban részt is venni ebben az ünneplésben. Óriási szükség volna arra is, hogy a budapesti gyülekezetek, amelyek egymástól két metrómegállónyira élik egymástól teljesen független életüket, valahol találkozzanak. Jó lenne esetenként kilépni a gyülekezeti keretekből, hogy ne csak a kétévente megrendezett egyházi találkozókon döbbenjünk rá arra, hogy az 50-100 jól ismert arcon kívül vannak más evangélikusok is ... És jó lenne megtapasztalni, hogy együtt meg tudunk valósítani valamit, amihez egy-egy gyülekezet ereje kevésnek bizonyulhat. Éppen ezért része az alapkoncepciónak, hogy a Tamás-mise minden egyes alkalmát más budapesti gyülekezetben tartjuk "vándormise" jelleggel, és ezt segítik elő az istentisztelet utáni kötetlen együttlétek is.

Kedves Klára, Te hol találkoztál először ezzel az istentiszteleti formával?

Tavaly közel 10 hónapot töltöttem Finnországban, Helsinkiben. Ott rendszeresen részt vettem a kinti Tamás-miséken hallgatóként, és nagyon nagy hatást tett rám, amit ott tapasztaltam. Mondhatnánk, hogy a személyesség érzése miatt, hiszen lehetőségem volt személyes gyónásra és áldásra, vagy imádságot írni, amiért hét közben egy imaközösség imádkozott. Mondhatnánk, hogy a teli templom miatt. Mondhatnánk, hogy a körülbelül 50 fehérruhás szolgálattevő bevonulása miatt. Vagy mondhatnánk, hogy a zene miatt, ami modern hangszereléssel, nagyon színvonalas módon tette valóban bűnbánattá a bűnbánatot és dicsőítéssé a dicsőítést. Ugyanakkor az az igazság, hogy azóta sem tudom pontosan, mi fogott meg, mert amikor elkezdek az élményen töprengeni, kiderül, hogy tulajdonképpen nem is történt semmi különös. De az biztos, hogy hozzám hasonlóan mások is - közel ezren - nagyon szerettek oda járni. Ez talán elég is, talán nincs is szükség arra, hogy pontosan megmagyarázzuk, elemezzük.

Ami Finnországban sokak számára újra a közösség felfedezésének élményét hozta, vajon "receptszerűen" működik, majd közöttünk is? Nincs veszélye annak, hogy a "másolat" nem lesz olyan erőteljes, mint az eredeti?

A veszély természetesen fennáll, különösen akkor, ha recepteket keresünk, és másolatokat akarunk készíteni. Nem vagyok azonban meggyőződve arról, hogy ezt kell tennünk. Eleve nem készíthetünk másolatot, hiszen mások vagyunk mi is, mások a körülmények és nem utolsósorban az emberek, akiket várunk. A Tamás-mise csak keretet szolgáltat. Felhasználjuk az ötleteket: a gyónás lehetőségét, a bevonulást, az "imádságjárást", a személyes áldás lehetőségét, a perselypénz konkrét, jól meghatározott célra való gyűjtését. Példának tekintjük a közvetlenséget, az interaktivitást, az igényességet. De az istentisztelet szerintem azért ízig-vérig magyarországi. Ráadásul, ahogyan máig nem tudom, mitől volt különleges a helsinki alkalom, a mi készülésünkben is van egy adag bizonytalanság, tapogatózás és tamáskodás. És ez nem feltétlenül baj. Már az elejétől imádkozunk azért, hogy maradjon hely Annak, aki hitünk szerint a kezdeményezés mögött áll. A felelősséget nem akarjuk elhárítani, de hogy a dolog működik-e, az végső soron nem rajtunk, hanem a Szentlelken múlik.

Kik és hogyan készültök az első alkalomra, ami Pünkösd vasárnapján este 6 órakor lesz a Deák-téri templomban?

 Van egy lelkes csapatunk, amiben a különböző gyülekezetekből vagyunk együtt páran. A csapat összerázódása nagyon érdekes: úgy tűnik, hogy többekben egymástól függetlenül fogalmazódott meg egy Tamás mise-szerű istentisztelet gondolata, így amikor megkerestük egymást, rögtön egy hullámhosszon voltunk. Ennek a kis magnak a feladata, hogy minél többeket bevonjon a pünkösdi istentisztelet előkészítésébe, valamelyik részfeladatba. Pontos számokat nehéz mondani, de jelenleg körülbelül 25-30 ember foglalkozik aktívan az istentisztelettel. A mi csapatunk általában kéthetente találkozik, a közte lévő időben pedig mindenki erejéhez, idejéhez mérten tevékenykedik. Összeállítottunk egy liturgiát, próbál a zenekar, készül a plakát, és persze gyűlnek az emberek. A legfontosabb, hogy mindenki ott lelkesítsen, ahol csak tud.

Hogyan tervezitek a folytatást, lehet-e még kapcsolódni a kezdeményezéshez?

Igen, mindenképpen a folytatás reményében láttunk neki a szervezésnek. Rendszeres alkalmat szeretnénk, a célunk előbb-utóbb a havonta megtartott istentisztelet. És nagyon várunk mindenkit, aki csatlakozni szeretne. Várjuk azokat a gyülekezeteket, akik szeretnének a vándormise egyik állomásává válni. Várjuk azokat is, akik csoportosan vagy egyénileg segítenének. A dolog úgy lenne az igazi, ha minden alkalmat szinte teljesen új gárda készítene elő, feladat pedig sok van: szükség van plakátolókra, fénymásolásra, zenészekre, felolvasókra, imaközösségre, lelkigondozókra, segítőkre, rengeteg telefonálásra. Én most beszámoltam a tervekről, de remélem, hogy egy év múlva már olyan sokan leszünk, hogy nálam sokkal alkalmasabbakkal lehet majd interjút készíteni.

Smidéliusz Gábor